A kékszakállú herceg vára, A fából faragott királyfi, A csodálatos mandarin mellett az Allegro Barbaro, a Concerto vagy a zongoraversenyek, valamint az erdélyi népdalgyűjtésből táplálkozó, szimbolikus és önvalló Cantata Profana, amely ugyanúgy a balladai világból nőtt ki, mint a Kékszakállú. S ahogy a profán és biblikus réteg, a dalban fölhangzó népköltészet és Bach, a barokk formavilág és a 20. századi, a siralom és életigenlés között expresszív erővel feszülő egzisztencia keresi a harmóniát a műben, úgy a múlt század magyar zenetörténetének szinte minden jelentős mozzanata kapcsolódik Kodály mellett Bartók Béla munkásságához is. Ahogy a Balázs Béla drámájára írt egyfelvonásos opera 1911-ből (Bartók első színpadi és vokális alkotása) a férfilélek mélységéig a szerelmes Nő által kínált szereplehetőségeken át jut el, Illyés Gyula verse is a lehetséges szerepek vagy a gondolati és érzelmi többszólamúság köré épül föl. Az egy évvel korábban írt Bartók a költő 1956-os, Kézfogások című kötetében jelent meg, amelyet a szövegelvű (nyelvfilozófiai) eszmény kissé didaktikusnak, Kabdebó Lóránt ezzel szemben az Illyés-életmű egyik olyan csúcsteljesítményének tartott, "amely a magyar sorssal szembesülő történelemszemlélet reprezentatív megnyilvánulása".
Növeli ki elfödi a bat les
Ím, a nagy lélek válasza a létre
s a művészé, hogy megérte
poklot szenvednie. Mert olyanokat éltünk meg, amire
ma sincs ige.
"Hangzavart"? – Azt! Ha nekik az,
ami nekünk vigasz! Azt! Földre hullt
pohár fölcsattanó
szitok-szavát, fűrész foga közé szorult
reszelő sikongató
jaját tanulja hegedű
s éneklő gége – ne legyen béke, ne legyen derű
a bearanyozott, a fennen
finom, elzárt zeneteremben,
míg nincs a jaj-sötét szívekben! "Hangzavart"! Azt! Ha nekik az,
ami nekünk vigasz,
hogy van, van lelke még
a "nép"-nek, él a "nép"
s hangot ad! Egymásra csikorított
vasnak s kőnek szitok-
változatait bár a zongora
s a torok fölhangolt húrjaira,
ha így adatik csak vallania
a létnek a maga zord igazát,
mert épp e "hangzavar",
e pokolzajt zavaró harci jaj
kiált
harmóniát! Mert éppen ez a jaj kiált
mennyi hazugul szép éneken át –
a sorshoz, hogy harmóniát,
rendet, igazit vagy belevész a világ;
belevész a világ, ha nem
a nép szólal újra – fölségesen! Szikár, szigorú zenész, hű magyar
(mint annyi társaid közt – "hírhedett")
volt törvény abban, hogy éppen e nép
lelke mélyéből, ahová leszálltál,
hogy épp e mélység még szűk bányatorka
hangtölcsérén át küldted a sikolyt föl
a hideg-rideg óriás terembe,
melynek csillárjai a csillagok?
Magából a Bartók versből is megközelíthető Illyés ekkori költészete, mint Koczogh Ákos írta: "csupa feleselés önmagával, lebirkózva igennel a nemet", és a hármas párbeszédet folytató (önmagát, a magyar néplélekben föltámadó reményt és a zeneszerzőt megszólító) versből valamiképp a bartóki sors is kirajzolódik. Bartókot és Kodályt nemcsak egymás mellett, hanem egymás ellenében is emlegették, miközben a "magyar" és az "egyetemes" viszonyának csupán két perspektívájáról, ám egymással összekapcsolódó látásmódjáról van szó. Mintha egyikük az induktív, a másik a deduktív logikai módszert követné. Kabdebót idézve: "Bartók a »nagyvilág« problémáiból indul ki, és vizsgálata során ad azoknak magyar perspektívát. Kodály a magyar problémák vizsgálatából jut el az egyetemes emberi távlatokig. " 1940 őszén Bartók épp a magyarság nagyvilági távlatvesztése miatt választotta az emigrációt, miközben hazaüzent az Amerikában írt, az életmű szintézisének is tekinthető Concerto negyedik tételében, amelyben fölhangzik a "Szép vagy, gyönyörű vagy, Magyarország! "
Növeli ki elfödi a bat.com
ismert dallama. Illyés versében a bartóki oeuvre: "egy jobb világba emelő zene" – nekik "hangzavar", ám "nekünk vigasz". A nekik–nekünk elválasztásával kétféle ízlés- és értékeszmény csap össze a Bartók zenéjéhez való viszony szimbolikus megnyilvánulásával, és két elkülönülő társadalmi és történelmi, valamint etikai, az igazságot és a hazugságot pártoló szemlélet is kifejeződik a költeményben. Nekik a "kuplédal" jelent "léha vigaszt", miközben "anyánk a halott", s mert "hazák vesztek el", nekünk a "szigorú, szilaj", "a jót, a rosszat, az erényt, a bűnt" fölfedő zene kell, amely nem csupán a reményhez, hanem a kétségbeeséshez is erőt ad. "Mert növeli, ki elfödi a bajt" – így hangzik a költő szállóigei óvása hetedfél évtized távolából. S mivel Illyés dialógusjellegű önértelmezése vállaltan is közösségszempontú, értelem-, sőt igazságkereső, a "pusztafi" magyar és az egyetemes "párizsi" attitűdje között próbálja ötvözni a szerepeit, közben azonban elfogy a szó, és csak a bartóki zene marad.
- Magyarul Bábelben - irodalmi antológia :: Illyés Gyula: Bartók (Bartók Norvég nyelven)
- Növeli ki elfödi a baht thaïlandais
- Www penny hu akciós újság budapest
- Babé baba és gyermek fürdető gél 500ml
- Szulejmán 1 évad 33 rész 33 resz indavideo
- Ingyen elvihető tacskó keverék kiskutyák
- Dennis, a komisz ismét pimasz
- Kern: "Kinek mi a f.sz köze van ehhez?" - Blikk
- Fiam te meleg vagy nem apa katica 4
- Báv aukciósház és záloghitel zrt miskolc
- Csillagok között 2 teljes film magyarul
- Apád anyád idejöjjön online film 1998
1955
Illyés Gyula: Egy mondat a zsarnokságról (1950)
Szabó Lőrinc: Meglepetések I-II-III. Illyés Gyula: Koszorú
Fölmagasodni
nem bírhatsz. De lobogsz még,
szél-kaszabolta magyar nyelv, lángjaidat
kígyóként a talaj szintjén iramítva – sziszegvén
néha a kíntól,
többször a béna dühtől, megalázott. Elhagytak szellemeid. Újra a fű közt, a
gazban, az aljban. Mint évszázadokon át a behúzott
vállú parasztok közt. A ne szólj szám, nem
fáj fejem aggjai közt. A
nádkúpban remegő lányok közt, mialatt
átrobogott a tatár. A
szíjra fűzött gyerekek közt, amidőn csak
néma ajak-mozgás mímelte a szót,
mert hangot sem tűr a török, mert
arcba csap ostor –:
most mutatod meg,
most igazán – nekem is, mire vagy jó,
most a pedigréd: a címered, hajszálgyökerednek
kőharapó erejét.
Növeli ki elfödi a baja california
"Ím, a példa, hogy ki szépen kimondja / a rettenetet, azzal föl is oldja. / Ím, a nagy lélek válasza a létre / s a művészé, hogy megérte / poklot szenvednie. / Mert olyanokat éltünk meg, amire / ma sincs ige. " S mennyire aktuális ma is a "növeli, ki elfödi a bajt" üzenete! Itt nem Bartók zenéje a "hangzavar", hanem ugyanúgy, mint Illyés korában, a kakofónia a társadalmak zavaros lelkületéből fakad. A rettenet kimondásához egyre több a gyáva száj és lomha ész, és olyan dolgokat élünk, amelyekhez mára még az a néhány szabad igénk is kevés. (A szerző irodalomtörténész)
Bánatomat sérti, ki léha vigaszt
húz a fülembe;
anyánk a halott – a bucsúzót ne
kuplé-dal zengje;
hazák vesztek el – ki meri siratni
verkli futamokkal? Van-e remény még emberi fajunkban? –
ha ez a gond s némán küzd már az ész,
te szólalj,
szigorú, szilaj, "agressziv" nagy zenész,
hogy – mégis! – okunk van
remélni s élni! S jogunk van
– hisz halandók s életadók vagyunk –
mindazzal szembenézni,
mit elkerülni ugysem tudhatunk. Mert növeli, ki elfödi a bajt. Lehetett, de már nem lehet,
hogy befogott füllel és eltakart
szemmel tartsanak, ha pusztít a förgeteg
s majd szidjanak: nem segitettetek! Te megbecsülsz azzal, hogy fölfeded,
mi neked fölfedetett,
a jót, a rosszat, az erényt, a bűnt –
te bennünket növesztel, azzal,
hogy mint egyenlőkkel beszélsz velünk. Ez – ez vigasztal! Beh más beszéd ez! Emberi, nem hamis! A joggal erőt ad a legzordabbhoz is:
a kétségbeeséshez. Köszönet érte,
az erőért a győzelem-vevéshez
a poklon is. Ím, a vég, mely előre visz. Ím, a példa, hogy ki szépen kimondja
a rettenetet, azzal föl is oldja.